bir
Látogatás a Vörösmarty Rádiónál |
Szeptember 18-án délután lehetősége volt a Sulirádió csapatának ellátogatni a Vörösmarty Rádió szerkesztőségébe. A látogatást Petőné Marton Gyöngyi néni, a DÖK vezetője szervezte.Tanítási órák után együtt indultunk el a szakkörvezetővel, Huszárné Laki Piroskával a Média Centrumba. Megérkezésünk után röviden bemutatták a rádiós adások készítését, a stúdiót, majd elmondták,hogy a Kalendárium c. élő adásban fogunk nyilatkozni. Ijedten és meglepődve néztünk egymásra a hír hallatán. A feladatunk egy aprócska szöveg felolvasása volt a kalendáriumból, és egy-egy feltett kérdésre kellett válaszolnunk. Többször is elhangzott az a kérdés, hogy ki melyik iskolában szeretné folytatni tanulmányait. Eközben sok mindent tudtunk meg a rádió múltjáról is. Megtudtuk többek között azt is, hogy ezelőtt a Kodolányi János Főiskola épületében működött, és több diák is segédkezett az adások elkészítésében. Ezen a napon több oldalát is megismerhettük a rádiózásnak. Azt hiszem többen is kedvet kaptunk hozzá, és talán elgondolkozunk, hogy ebben a szakmában dolgozzunk majd. Jonkl Nikolett 8.a |