Kirándulás Budapestre, a Magyarság Házába Nyomtatás
Írta: Administrator   
2016. május 20. péntek, 07:51

Nagy örömünkre a Tóvárosi Általános Iskolából a 7. évfolyam elmehetett egy kiruccanásra Budapestre, a Magyarság Házába, mert a Határtalanul pályázatban ez a program is szerepel.

A csoport a székesfehérvári vasútállomáson gyülekezett, ahonnan 810 kor indult el a vonat. Az utazás körülbelül egy óráig tartott, pedig a vonat időnként 110 km/ h sebességgel is ment. Amikor megérkeztünk a Déli pályaudvarra, a csoport elindult a budai várnegyedbe. Két-két osztály ment a Magyarság Házába, másik csoport a Hadtörténeti Múzeumba, majd cseréltünk. Én először a Hadtörténeti Múzeumban jártam. Az épület előtt láthattunk különböző ágyúfajtákat és egy löveget is. A kiállítás bemutatta nekünk a magyar katonák fegyvereit, életét, eszközeit, járműveit is.

Ezután elindultunk a Magyarság Házába. Útközben megcsodálhattuk Pestet a budai várfal mögül nézve, valamint a Mátyás-templomot is, illetve gyönyörködtünk a dunai hidakban is

. A Magyarság Házában megtekinthettük a magyar nyelv fejlődését, hallgathattunk nyelvjárásokat, megtudhattuk, hogy melyik a 12 legszebb magyar vers, kik országunk híres emberei, tudósai és az ő találmányaikat is bemutatták. A kiállítás a 10 legszebb magyar szóra épült, ezek: anya-gyöngy-szűz-ősz-kard-vér-csók-sír-láng-szív. Az egyes termekben láthattuk, hogy mit adott a magyarság a világnak. Örültünk, hogy sok mindent ki is próbálhattunk, játszhattunk, gombfocizhattunk.

A kirándulás után a Déli pályaudvaron találkozott a négy osztály, ezután indultunk hazafelé.

Majoros Dániel

7.d

KÉPEK