bir

A XIV. ARAK AKTÍV városi döntő PDF Nyomtatás E-mail
Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 

2016. november 12-én, szombaton rendezték meg a XIV. ARAK AKTÍV városi döntőt a VODAFON sportcsarnokban. Ez a helyszín nagyon kellemes volt versenyzőnek, szurkolónak egyaránt.

 

Minden alsós évfolyam szerepelt egy-egy összeválogatott csapattal. Bemelegítés után megkezdődhetett az izgalmak sora.

Az ARAK által összeállított játékos, futós, dobós feladatok nagyon tetszettek a versenyzőknek.

Tanulóink lelkesen, szívüket odatéve küzdöttek a jó helyezésekért. Jó volt látni, hogy az éppen pihenő évfolyamok, hogyan drukkoltak a versenyzőknek. A szülők, a tanító nénik is kitettek magukért, hangot nem kímélve szurkoltak a gyermekeknek. Testnevelőink az előzetes felkészítés után eredményesen buzdították tanítványaikat, és a duplázás lehetőségét is jól kihasználták!

Elsőseink másodikak lettek, a többi évfolyamunk pedig első helyezést ért el a döntőn.

Az összetett végeredmény pedig az I. hely lett.

Székesfehérvár legaktívabb iskolája a Tóvárosi!

 

Köszönjük! Gratulálunk!

KÉPEK

 

Visszaszámláló

Még
a téli szünetig!



Támogatja a Joomla!. Designed by: joomla templates vps Valid XHTML and CSS.