bir
Debrecenbe kéne menni… |
Hát mi el is mentünk, az országos töriverseny döntőjére.
Nagyon izgultam és vártam már e napot. Az elmúlt két hétben volt időm készülni a versenyre, ugyanis betegen feküdtem otthon, ám nem mindig tudtam tökéletesen az olvasottakra figyelni. Szombat reggel ötkor keltem, s próbáltam gyorsan elkészülni, mert mi vittük Piroska nénit és Bertiéket. Szerencse, hogy időben elindultunk, ugyanis az autónk nem tudott megküzdeni az érdi emelkedővel, felmondta a szolgálatot, így kénytelenek voltunk egy kis – 45 perces – pihenőt beiktatni, míg apa odaért a „csereautóval”. Még jó, hogy nem később indultunk, pedig anyáék előző nap azt tervezgették, hogy elegendő lenne egy későbbi indulás. Debrecenbe érkezésünk után nem sokkal el is kezdődött a verseny. Az egyik feladat különösen tetszett, így szólt: „Előkelő patrícius vagy, aki ott ül a Colosseum megnyitóján. Írd le, hogy mit látsz és mit tapasztalsz!” A különféle feladatok közt volt TOTO, illetve egy-egy mondatból kellett felismerni egy híres, ókori személy kilétét. A verseny végeztével sétáltunk az egyetem környékén, megnéztük Debrecen belvárosát, a Református nagytemplomot, a Kossuth-szobrot. A nagytemplom előtti téren a város címere volt mozaikból kirakva, ami különösen tetszett nekem. Aztán visszamentünk az eredményhirdetésre. A mi iskolánk diákjai nagyon eredményesen szerepeltek: Történelem: 5. osztály 2. hely: Aschenbrenner Berta 5.a 7. hely: Grósz Kata 5.a 6. osztály 3. hely: Balogh Dávid 6.d 7. osztály 1. hely: Endrődi Csaba 7.c Irodalom: 5. osztály: 3. hely: Komjáthy Levente 5.a 6. osztály: 9. hely: Komjáthy Roland 6.d
Az eredményeknek nagyon örülök, s remélem jövőre tudok javítani az idei eredményemen.
Grósz Kata 5.a
|