bir
Látogatás a Vörösmarty Rádiónál |
Idén is lehetősége nyílt a Sulirádió csapatának,hogy ellátogasson a Vörösmarty Rádióhoz. Előző félévben már megtekinthettük az adások készítését, a stúdiót és megismerkedtünk a rádió múltjával is.Tanórák után együtt indultunk el a szerkesztőségbe, melynek helyszíne az elmúlt hónapokban megváltozott. Megérkezésünket már nagyon várták. Először ismertették velünk a teendőinket az adással kapcsolatban. Fő témánk a továbbtanulás és a felvételi volt. Szót ejtettünk a nagy érdeklődésre való tekintettel a szülői farsangra is, amin a 2010-es X-faktor felfedezettje, Vastag Csaba és testvére, Vastag Tamás léptek fel, amire az adás végén belépő- jegyet lehetett nyerni egy helyes válasz megfejtésével, amit Varga Bálint osztálytársunk tett fel hallgatóink számára. Ezen kívül még beszéltünk az iskolai programokról: többek között a Kiscsillag születik versenyről, február 11-én megrendezett egészségnapról, az uszodai sportnapról és a farsangról is. Remélem újból meghívnak majd bennünket és még több tapasztalatot szerzünk majd a rádiózásról! Egyre nagyobb kedvet kapunk ahhoz, hogy ebben a szakmában dolgozzunk majd.
Jonkl Nikolett 8.a |