Tájékoztató az elektromos kapuról Nyomtatás
Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 

Tájékoztató az intézményt látogató szülőknek, vendégeknek

Kedves Szülők! Kedves Vendégek!

 

Szeretnénk tájékoztatót nyújtani a kedves szülőknek, vendégeknek intézményünk működéséről, rendjéről, az elektromos kapu létrejöttéről, használatáról.

Már több éve megfogalmazódott bennünk a gondolat, hogy ilyen kaput működtessünk iskolánkban, idén nem elsőként tettük meg ezt a városban. Természetesen a tantestület, a Szülői munkaközösség, a Diákönkormányzat egyetértésével vezettük be a zárható ajtót. Erre az elhatározásra a több évtizedes tapasztalatunk vezetett minket.

Mint minden új dolog egy ilyen nagy közoktatási intézmény életében nehézkesnek tűnhet, esetleg ellenérzést is szül az első időben. Néhány hét elteltével azonban mindenki megszokja, elkezdi észrevenni az újítás innovatív oldalait.

 

Intézményünknek megvan a megfelelő napirendje, nem is lehetne másként működtetni egy közel 750 diákkal dolgozó iskolát. Ehhez a napirendhez, a Házirendben foglalt szabályokhoz diáknak, szülőnek, pedagógusnak, technikai dolgozónak egyaránt alkalmazkodnia kell.

Reggel háromnegyed nyolcra fontos ideérni minden tanulónak, hogy elő tudjon készülni nyugodtan az első órára. Természetesen egy-egy alkalommal előfordulhatnak késések indokolt esetben, de ez nem fogadható el állandóan!

Nyolc óra előtt öt perccel tehát bezárul a kapu, hiszen elkezdődik az iskolában a munka. A szülők is nyugodtak lehetnek, hiszen a legjobb helyen van a gyermekük.

Amennyiben tudják, hogy a délelőtt folyamán orvoshoz, egyéb helyre viszik gyermeküket, akkor legyenek kedvesek ezt beírni az üzenőfüzetekbe, ellenőrzőkbe, s a tanuló lejön az osztályból a kért időre. Egyéb indokolatlan esetekben kérem, ne zavarják az iskolában folyó oktató-nevelő munkát!

Előfordulhatnak kirívó problémák, amik hirtelen adódnak, természetesen ekkor a portán szólnak, s akkor feljöhetnek a terembe. Ha a tanulóval valami egészségügyi probléma vagy baleset történik, minden esetben azonnal értesítjük a szülőt!

Kérem, amennyiben problémájuk akad a feljövetellel kapcsolatban, ne a portás kollégákkal vitatkozzanak, ők csak végrehajtják a közösen megfogalmazott szabályokat.

 

A délutánokat is próbálják meg előre tervezni, viszonylagos állandóságot teremtve gyermekük számára, azaz, hogy mely napokon mikor viszik el az iskolából. Ezek az időpontok legyenek rögzítve az üzenőkben. Tanulót csak és kizárólag írásos szülői kérésre engedünk el, a diák szóbeli kérésére nem!

A legideálisabb időpontok, mikor tanulóink elhagyhatják az intézményt: 14.00 (a nem tanszobás felsősöknél), 16.00 és 16.30. Más időpontok is szóba jöhetnek szakkörök, edzések, iskolán kívüli állandó programok esetében, de ezt év elején kell rögzíteni írásban az osztályfőnöknél.

Amennyiben előre nem tudják, hogy mikor érnek ide a gyermekért, ezért nem is írták be az üzenőbe, akkor telefonálhatnak a tanító néninek, SMS-est írhatnak, illetve legvégsőként a portán szólhatnak, ott majd segítenek Önöknek.

Kérem a tisztelt szülőket, hogy az alsósokért próbáljanak nagyjából arra az időre érkezni, amikor kijönnek a gyerekek. Extrém időjárási viszonyoknál (nagy esőzés, mínusz fokos hideg) igazgatói vagy igazgatóhelyettesi engedélyre a portások kinyitják a kaput, és az aulát várakozásra bocsátják. Amennyiben a mosdót kell használniuk, lehetővé teszi Önök számára a porta.

 

Örülünk, amikor a szülő érdeklődő gyermeke tanulmányi előmenetele, fejlődése iránt, de kérem, hogy tartsák tiszteletben kollégáim fogadóóráit, amelyek délelőtt is elérhetőek. Tulajdonképpen szinte minden hónapban van fogadóóra vagy szülői értekezlet, egyéb problémáknál pedig egyeztessenek időpontot kollégáimmal.

Az iskola programjairól, eredményeiről tájékozódhatnak megújuló honlapunkról, amit igyekszünk folyamatosan frissen tartani.

 

A fent leírt rendszabályokat tanulóink, felszereléseik biztonsága érdekében hoztuk meg. A Tóvárosi Általános Iskola egy közoktatási intézmény, egyben munkahely is, ahol komoly munka folyik, szabályok szerint éljünk mindennapjainkat úgy, hogy az Önök által elvárt eredményeket produkálni tudjuk. Viszont azt sem feledjük, hogy gyerekekkel, szülőkkel, emberekkel dolgozunk, így próbálunk a szabályozás mellett humánusnak megmaradni!

Ebben a munkában kérem tisztelettel a kedves szülők megértését, együttműködését a jövőben!

 

Köszönöm, hogy türelmesek velünk, hiszen az új szabályok bevezetése, tökéletesítése mindig időt igényel, és a gyakorlatban válik jól használhatóvá.

Üdvözlöm a fejlődést elősegítő kritikai észrevételeket is.

 

Tisztelettel:

 

 

Székesfehérvár, 2016. december 5.

Schnee Zoltánné

igazgató