bir

40 év - 40 km- bakancsban és kerékpáron PDF Nyomtatás E-mail
Olvasóink értékelése: / 1
ElégtelenKitűnő 

„GYŰJTSD A KILOMÉTEREKET!” címmel pontgyűjtő versenyt hirdetett a Tóvárosi Általános Iskola -tanulói számára- az intézmény átadásának 40. évfordulója alkalmából.

 

Szeptember 27- én, szombaton a nyolc évfolyam közel 750 diákja és az iskola tanárai útra keltek bakancsban vagy kerékpárral, és megtették az első 20-30 közös kilométert. Az elsősök a Sóstó tanösvényt járták be, a második évfolyam pedig a Palotavárosi-tavak környékét. A 3. és 4 évfolyam Sárkeresztesre kirándult, ahol a tanító nénik akadályversenyt szerveztek, majd a nemrég avatott tanösvényt is végiggyalogolták gyerekek és felnőttek egyaránt.

Az 5. évfolyam tanulói a Pákozdi-ingókövek felé vették az irányt, és kellemesen elfáradva a körút végeztével ők is élményekkel teli hátizsákkal ültek fel a buszra. Az évfolyam több tanulója és a 6. osztályosok a Katonai Emlékparkba kirándultak, ahol az emlékhelyek felkeresése, az események felelevenítése mellett sok sétára, az V. Honvédfesztiválon színvonalas feladatok kipróbálására volt lehetőség (ólomkatona öntés, íjászkodás, paintball, lövészet, katonai bemutatók). Kerékpárosaink is - közel 40 diák és 20 felnőtt, kollégák és szülők egyaránt - az emlékparkot választották szintén úti célként. Ebéd után továbbindultak a Szúnyog-szigetre, majd ismét hegynek fel, jöttek vissza a csepergő eső elől eltekerve, vissza a napsütéses Székesfehérvárra.

A 7. és 8. évfolyam a Gaja-völgyi Tájcentrumba kirándult, ahol lehetőségük volt részt venni a Fejér Megyei Természetbarát Szövetség által szervezett „Pontérintős” tájékozódási versenyen. Az egyik ügyes csapat 1. helyezett lett, a vállalkozó kedvű kollégák pedig a második helyet szerezték meg a pontérintős versenyen.

A tanév során a "Legjobb túrázó osztály" címet nyeri el az a közösség, akik egyénileg vagy együtt a legtöbb pontot gyűjtik a megtett kilométerek után. A gyerekek ötletességét is próbára tették a pedagógusok, a 40-es számot minél ötletesebben kellett megalkotni, lefotózni, amivel később fotópályázaton vehetnek részt a gyerekek a DÖK szervezésében. Néhány kép ezek közül:

 

 

Pákozdon

Szeptember 27-én, szombaton reggel frissen és üdén keltünk fel.

Az autóbusszal 8.30-kor indultunk Pákozdra. Megérkezésünk után tettünk egy kis gyalogtúrát: felmentünk a pákozdi csata emlékére állított obeliszkhez. Itt Huszárné Laki Piroska elmesélte a pákozdi csata történetét. Közben megnéztük Móga János mellszobrát is, és a mellette álló lovashuszár szobrát.

Ezután lementünk a Doni-emlékkápolnához. Itt Piroska néni elmondta, hogy miért is épült a kápolna, beszélt a II. magyar hadseregről, a voronyezsi ütközetről. Az erdei tornapályán keresztül visszamentünk a Katonai Emlékparkba. Négyes csoportokat alkottunk és így vettünk részt az egyes eseményeken. Mindenki kipróbálhatott minden programot. Volt középkori harci bemutató, fegyverbemutató, tűzszerész bemutató és lehetett paint bollozni is. A kiállításokat is megnéztük közben. A Legérdekesebb program a Miska próba volt, melynek a megoldásához be kellett járni az egész Katonai Emlékparkot. Aki teljesítette ezt a próbát, a végén ólomkatonát önthetett, amit elkészítettünk, haza is vihettük. Délben, miután finom ebédet kaptunk, újból szabad program volt. 2 órakor hazaindultunk a busszal.

Sok élményben volt részünk ezen a napon.

 

Majoros Dániel 6.d

 

 

 

ITT

 

Visszaszámláló

Még
a téli szünetig!



Támogatja a Joomla!. Designed by: joomla templates vps Valid XHTML and CSS.