05.10. Pelikán Kamaraszínház Nyomtatás
Írta: Administrator   
2016. május 11. szerda, 14:39

Kedden délután a Pelikán Kamaraszínházban voltunk.

Megnéztük azt a híres produkciót, amit középiskolás fiatalok adnak elő, a Fehérvári Versünnep legjobbjai, Kelemen István színművész vezetésével. Petőfi Sándor művéről van szó, a János vitézről. Idén tanultunk róla, tehát a tartalmát nagyon jól ismerjük. Ezért még érdekesebb és élményszerűbb volt, ahogyan Matuz János rendező és a szereplők nyolcvan percbe sűrítve és a játéktér lehetőségei közé illesztve bemutatták.

 

Nehéz lenne felsorolni az összes olyan részletet, ami segített feleleveníteni, a képzeletünkből valós látvánnyá formálni a művet. Az első részek majdnem hiánytalanul tartalmazták Petőfi sorait. Szellemesen, modern környezetben jelentek meg a zsiványok. Nagyon megható volt az, hogy az Iluskát alakító lány lett később Jancsi lova, s külön kis vidám pantomim-sort mutattak be a cselekmény mellékszálaként. A francia király, de főleg a hisztis királylány hangos nevetésre ingerelt bennünket. Jól sikerült az óriásokról szóló rész, a vetített képekkel, és a keleties küllemű halásszal folytatott vita is. De sok olyan részlet lenne még, amit meg kellene említeni.

Az előadás tehát nagyon nagy hatást tett ránk. Hiszen egyszerre volt szellemes és érzelmes, humoros és megható, látványos és izgalmas, hagyományos és modern. Ezért aztán nemcsak a kisebb és nagyobb fiatalok, hanem a felnőttek is nagy örömmel fogadták. A sok mozgás, a sok ének, a hanghatások és főleg az, hogy a művészek ott játszottak közvetlenül előttünk és közöttünk, mindez még jobban bevont bennünket az előadásba. Annyira bevont bennünket, hogy Negyela Gergő és Kiss Nono még szereplővé is vált néhány pillanatra. A nézőteret megtöltő ifjú közönség a végén hosszan tartó tapssal köszönte meg az emlékezetes előadást.

5.a osztály

A szereplők:

 

KELEMEN ISTVÁN

BÖRCSÖK OLIVÉR

SZABÓ DIÁNA

KÖRMENDI KRISTÓF

KURUCZ FLÓRA

DETRE SOMA

KOMLÓDY MÁRK

SZIGETHY NORBERT

STRASSZER DOMONKOS

(Strasszer Domonkos két éve még a Tóvárosi Általános Iskola diákja volt, hiszen Dóri néni fia.)

 

Díszlet- és jelmeztervező DÉVÉNYI RITA

Művészi beszéd KELEMEN ISTVÁN.

Koreográfus ZSÍROS LINDA

Zene CSERTA BALÁZS

Korrepetitor RÉTI ANIKÓ

Ügyelő KALMÁR JOHANNA

Rendezőasszisztens BISCHOF ILDIKÓ

Rendező MATUZ JÁNOS

 

KÉPEK

Módosítás dátuma: 2016. május 18. szerda, 13:10