bir

Játékos nyelvi verseny PDF Nyomtatás E-mail
Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 

Immáron negyedszer került megrendezésre iskolánkban – a székesfehérvári Tóvárosi Általános Iskolában – a hagyományos játékos angol nyelvi csapatverseny. Az idei évben is igen magas volt a versenyre jelentkező diákok száma, nagy érdeklődés kísérte a rendezvényt, 23 csapat jelezte részvételi szándékát.

A szokásostól eltérően az idei tanévben vidéki csapatok is részt vettek a megmérettetésen. Örömmel vettük a móri Dr. Zimmermann Ágoston Általános Iskola, valamint a szabadbattyáni Gróf Batthyány Lajos Általános Iskola jelentkezését. Ezáltal ugyanis versenyünk városi versenyből területi versenyre nőtte ki magát.

A verseny két kategóriában folyt: ötödik évfolyamos diákok számára, s hatodik évfolyamosok számára. A verseny témakörét a Halloween és Thanksgiving angol ünnepek alkották. A szóbeli rész pedig játékos activity volt. Minden résztvevő nagyon élvezte a vetélkedőt.

Ötödik évfolyamon I. helyezett a Vörösmarty Általános Iskola csapata lett, II. helyen a Széna Téri Általános Iskola csapata végzett, míg a II. helyet a Dr. Zimmermann Ágoston Általános Iskola csapata szerezte meg.

A hatodik évfolyamosok versenyében a legsikeresebbnek a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola csapata bizonyult, II. helyen nagy büszkeségünkre a Tóvárosi Általános Iskola csapata (Makai Jázmin, Gyügyi Kíra és Fekete Panna 6. b osztályos tanulók) végzett, a II. helyet szintén a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola csapata szerezte meg.

Hosszú évek hagyományát követve az idei tanévben is megrendeztük a német játékos csapatversenyt. A vetélkedőnek nem csak az időpontja esett Márton napra, de a témája is ez volt. Márton, mint a magyar és német, de az egész európai kultúrában is jelentős szereppel bír, Szent Márton éve van az egyházban is.

A versenyzők Székesfehérvárról, valamint Fejér megye különböző iskoláiból érkeztek. A Tácról érkezők csodálatos lampionokat hoztak magukkal, és egy rövid kis jelenettel is készültek. A sokféle feladat is mind Márton-naphoz kapcsolódott, amit természetesen német nyelven kellett megoldani. A tanulók meghívót írtak, süteményreceptet értelmeztek, Márton-napi dalt hallgattak, illetve egészítettek ki, időjárásjósló szólásokkal, Márton életével foglalkoztak.

Iskolánk tanulói – akiket külön értékeltünk- nagyon szépen szerepeltek. Külön dicséret illeti őket:

II. kategória-- Fehér Virág 6.c, Gugi Virág 6. a, Szabó Kíra 6. c

Kajos Milán Botond 6. c, Kovács Brigitta 6. b, Turi András 6. a

I .kategória- Kovács Máté 5. a, Nagy Dorina 5. a, Róka Diána 5. a

Pop Kevin 5. b, Vasi Barnabás 5. b, Virth Dániel 5. b

A zsűri munkájában Kati néninek, S Edit néninek (nyugdíjas kollegáinknak) külön köszönetet mondunk.

KÉPEK

 

Visszaszámláló

Még
a téli szünetig!



Támogatja a Joomla!. Designed by: joomla templates vps Valid XHTML and CSS.