bir

40 évesek lettünk PDF Nyomtatás E-mail
Olvasóink értékelése: / 2
ElégtelenKitűnő 

A mi iskolánkat érte az a megtiszteltetés, hogy 2014. augusztus 29-én pénteken a városi tanévnyitó ünnepélyt megrendezhettük, mivel 40 éve lépte át az első kisiskolás az intézmény kapuit.

 

Jelenlétével megtisztelt bennünket Sipos Imre helyettes államtitkár úr, Dr. Cser-Palkovics András polgármester úr, Brájer Éva alpolgármester, Mészáros Attila ifjúsági ügyekért felelős tanácsnok úr, Tóváros városrész képviselője, valamint Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat képviselőtestületének tagjai, Lehmann László, a Magyar Olimpiai Bizottság sportiskolai programvezetője, Török Szabolcs úr, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Székesfehérvári Tankerületének igazgatója és munkatársai, valamint Eszéki Ágnes asszony, a Székesfehérvári Intézményi Központ főigazgatója és kollégái, és a székesfehérvári köznevelési intézmények igazgatói, valamint a velünk kapcsolatban álló sportegyesületek, óvodák vezetői.

Külön öröm volt számunkra, hogy Kozellné Fehér Krisztina és Pokrovenszki László, iskolánk volt igazgatói is velünk ünnepeltek.

A műsor fanfárok hangjával kezdődött, majd a köszöntők után verset mondtak Varga Levente 1.c, Braun Hanga és Glück Zsófia 2.c, Pinczési Ádám 5.b osztályos tanulók.

Barokk muzsikát adott elő Strasszer Maja és Domonkos Szalai Zsuzsanna tanárnő felkészítésével és kíséretével.

Derecskei Andrea és Kálmán Szilvia idézték fel egykori emlékeiket az 1974-ben induló Dr. Münnich Ferenc Általános Iskoláról. Ők akkor voltak itt első osztályosok.

Bokor Zsanett és Grósz Kata az 5.a osztályból táncos koreografált sportgimnasztikát mutatott be, amit a 8. osztályos lányok, Földesi Fruzsina, Simon Viktória, Kovács Vanda és Palánki Luca szergyakorlata követett. A nyolcadikosokat Molnár Andrea tanárnő készítette fel.

Műsorunkat a Rubint Táncegyüttes „Somogyi eszközös és páros ugrós” tánca zárta, felkészítőjük Cserna Bernadett tanárnő volt.

A Himnusz és a Szózat Szalai Zsuzsanna kíséretével és a pedagógus kórus közreműködésével hangzott el.

A tanévnyitó után egykori tanítványaink kiállítását nyitottuk meg az aulában. Bognár Andrea, Bognár Anita, M. Gombás Mónika, Soós Hajnalka és Strasszerné Gömöri Dorottya munkáit láthatják az iskolába betérők.

Minden kedves vendéget és érdeklődőt szeretettel várunk a továbbiakban a 40 éves jubileumi év rendezvényeire, melyekről az iskola honlapján, Facebookon és a médiából tájékozódhatnak.

 

Képgaléria

 

Visszaszámláló

Még
a téli szünetig!



Támogatja a Joomla!. Designed by: joomla templates vps Valid XHTML and CSS.